Babafürdetés – így fürdesd a babádat!

2023.02.07


Hogyan kell a kisbabát megfürdetni? Cikkünkből minden kiderül!

A kisbaba fürdetése nem ördöngösség, egy kis odafigyeléssel könnyebb, mint gondolnánk! Bár sok kezdő szülő félhet attól, hogyan kell ezt pontosan csinálni (például miként kell a babát megfogni, milyen eszközök kellenek, milyen sorrendben kell a pici testrészeit átmosni stb.), ám a fürdetés hamar rutinná válhat.

Milyen eszközök kellenek a fürdetéshez? Elsősorban szükség lesz babakádra, köldökcsonk ápolási szerre (octenisept®), törölközőre, popsikrémre (octenicare® – fontos, hogy ennek használata 6 hónapos kortól javasolt), popsitörlőre, pelenkára, hajkefére, vattakorongra, tiszta ruhácskára, szükség szerint babafürdetőre. Ezeket célszerű mind előkészíteni, hogy a kezünk ügyében legyenek, és ne a fürdetésnél kelljen kapkodni. Lényeges, hogy az adott helység ne legyen hűvös és huzatos, ahol a fürdetést és az öltöztetést végezzük. A víz hőmérséklete is nagyon fontos: legfeljebb 37 fokos legyen (ezt vízhőmérővel ellenőrizhetjük), és a vízszintnek is alacsonynak kell lennie. Ha nincsen vízhőmérőnk, a könyökhajlatunkkal is megbizonyosodhatunk a megfelelő hőmérsékletről.

kép a babafürdetős cikkhez.jpg

A fürdetés előtt vetkőztessük le a kisbabát, és töröljük meg az arcocskáját benedvesített vattakoronggal. Ehhez a művelethez nem szükséges semmilyen fürdetőt vagy krémet használni. A baba szemeinek áttörlésénél a belső szemsaroktól haladjunk a külső szemsarokig, finoman letörölve a koszt és az elhalt hámsejteket. A tényleges fürdetésnél az egyik karunkkal tartsuk meg a babát (különös figyelmet fordítva a fejecske, nyak, hát megtámasztására), a másikkal finoman mossuk át a testét a kezünkkel. (Nagyon fontos a bőrkontaktus, hiszen a baba megnyugszik az édesanya érintésétől). Fokozottan ügyeljünk a kezek és a lábak alapos megmosására, az ujjközökre, a comb- és térdhajlatokra, a hónaljra. A köldökcsokra rácsoroghat a víz, de áztatni nem szabad. (A köldökcsonk ápolásáról itt található részletes útmutató). A babapopsit mindig a fürdetés legvégén mossuk meg.

kép2 babafürdetős cikk.jpg

És mi a helyzet a hajmosással? Újszülöttnél 3 hónapos korig nem kell sampont használni, a fejmosáshoz elég csak víz és babafürdető – kivéve, ha koszmósodik a baba fejbőre, mert akkor speciális kezelés szükséges. Ha már idősebb a baba, akkor szükség esetén egy kevéske sampont oszlassunk el a kobakján, majd pár perc várakozás után öblítsük le – ilyen fiatal korban még nem kell a sampont a fejbőrbe dörzsölni. (Hajmosáshoz mindig válasszunk könnycseppmentes babaspampont – ennél fontos kritérium, hogy ne irritálja a szemet és a fejbőrt). Fürdetés után emeljük át óvatosan a pelenkázóra, és bugyoláljuk be egy puha fürdőlepedőbe. Praktikus lehet a kapucnis fürdőlepedő használata, hiszen az a baba nedves kobakját kellően betakarja, és felszívja a nedvességet. A fürdetésnek nem kell nagyon hosszúra nyúlnia, elegendő, ha csak pár percig tart. A kisbabák bőre ugyanis nagyon érzékeny, a víz miatt könnyen kiszáradhat.

Javasolt a kisbabát minden nap ugyanabban az időpontban fürdetni, hiszen ez állandóságot és biztonságot ad neki. A fix időpontok betartásával kialakíthatunk egy rendszert, ami a kicsi számára biztonságérzetet és kiszámíthatóságot ad. Ne feledjük: a kisbabát sohasem szabad egyedül hagyni fürdés közben, akár egy másodpercre sem!

Az octenisept® oktenidin-dihidroklorid és fenoxietanol hatóanyagú, vény nélkül kapható gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

octenisept® 1 mg/ml + 20 m/ml külsőleges oldat

octenisept® 1 mg/ml + 20 m/ml külsőleges oldat

Az Octenisept fertőtlenítő oldat, amely hatóanyagként fertőtlenítő tulajdonságokkal rendelkező oktenidin‑dihidrokloridot és fenoxietanolt tartalmaz. Az Octeniseptet alkalmazhatja a sebkezelés támogatására, illetve a sebgyógyulás elősegítésére irányuló ismételt, rövid távú fertőtlenítésre és az ujjközi gombás fertőzés ismételt, rövid távú támogató kezelésére. Az Octenisept életkori korlátozás nélkül mind gyermekeknél, mind felnőtteknél alkalmazható.

További információ...
octenisept® 1 mg/ml + 20 m/ml külsőleges oldat