Piercinget használóknak

2016.10.26


Mindent a testékszerekről egészségügyi szempontból! 

A piercing kívánt testrészre való elhelyezése történhet a bőr kilyukasztásával vagy belövésével. A nyugati világban kifejezetten erre szakosodott szalonok állnak a testékszert viselni óhajtók rendelkezésére. Ezeknek a műhelyeknek higiéniailag meg kell felelniük a vonatkozó előírásoknak és rendeleteknek. Sajnos hazánkban nem feltétlenül az a jellemző, hogy elit szalonokban történik a testékszerek behelyezése. Természetesen itt is be kell tartani a hatósági előírásokat, ám ez nem mindig történik meg az ellenőrzés időtartamán kívül. Nem kell feltétlenül egy szalonnak exkluzívnak lennie, ám a higiénés szabályoknak meg lehet felelni szerényebb körülmények között is.

Néhány jó tanács testékszerre vagy tetoválásra vágyakozóknak, mire figyeljünk a szalonban:

Csak engedéllyel rendelkező, ismert tetováló szalonba menjünk.

18 éven aluliaknak általában csak szülői beleegyezéssel vállalnak tetoválást, piercinget. A piercing és a tetoválás készítésekor legfontosabb a higiénia, mert csak így előzhető meg a fertőzés; a tű, az ékszer és minden egyéb eszköz sterilitásáról győződjünk meg. A szakember mindenkor egyszer használatos kesztyűt kell, hogy viseljen. A műhely legyen tiszta, biztosítson kellő intimitást. Miután a mű elkészült, megfelelő felvilágosítást kell kapnunk a seb kezeléséről, és "garanciát" is kell vállalni. Nagy felelősséggel járó munka, amit 100% sterilitással kell végezni!

Miben különböznek a piacon lévő sebfertőtlenítők?

Alapvetően abban, hogy más a hatóanyaguk. A jód és klórhexidin tartalmú szerek mellékhatása, hogy citotoxikusak, ami annyit jelent, hogy a fertőtlenítés mellett, visszaveti a sebgyógyulást, mivel károsítják a sejteket.

Egy kis érdekesség a body-piercing káros hatásairól: bostoni orvosok nemrégiben a 'The New England Journal of Medicine' című brit orvosi szaklapban közzétették a body-piercing káros hatásainak egyik meglepő és nem várt esetét. Egy fiatal bostoni lánynak a mellbimbójába helyezett piercingtől megindult a tejelválasztása. Az történt, hogy a testébe helyezett idegen tárgyat szervezete úgy értelmezte, hogy szoptat, és ezért indult meg a tejelválasztás - állítja Dr. Geoffrey Modest, a bostoni Orvostudományi Kar professzora, aki egyben háziorvosként is praktizál. ,,A nőknek számolniuk kell ezzel a hatással is! Ha a piercingtől megindul a tejelválasztás, sürgősen forduljanak orvoshoz!'' - mondta a szakember. A tanulmány szerint a nevezetes eset egész pontosan a következőképpen történt: egy húsz éves lány orvoshoz fordult, mivel három héttel azután, hogy mellébe piercinget tetetett, a melle fájt és nedvedzett. Kémiai vizsgálatok kimutatták, hogy szervezetében igen sok a prolaktin, az a hormon, ami a tejelválasztásért felelős, és ami rendszerint a szülést követően termelődik a nők szervezetében. A lány nem szült, így egyértelműen a piercing tehető felelőssé a nem mindennapi történetért. Dr. Modest szerint a tejelválasztás megindulása a mellrákosoknál is gyakori. Óvakodjunk hát a mellbe helyezett piercingtől.

  Forrás: Hölgyfórum.hu 2002. november 18., hétfő 

Azonban sokan az említett veszélyek ellenére is ragaszkodnak külsejük egyedivé tételéhez. Ha a piercing viselését választjuk, mindenképpen figyelnünk kell arra, hogy a behelyezéskor steril körülmények legyenek, valamint a piercing hordása során is ügyelni kell a megfelelő tisztításra, fertőtlenítésre. A sebfertőtlenítésnél is figyelembe kell venni a behatási időt, ami az Octenisept® használata esetében mindössze csak 2 perc. És ügyeljünk arra, hogy soha ne keverjünk össze semmit, mert hatását veszítheti a szer, illetve irritációt okozhat. A jód tartalmú szerek allergizálhatnak, illetve a színezék miatt elfedhetik a gyulladást jelző pirosodást.

Az Octenisept® oktenidin-dihidroklorid és fenoxietanol tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer, amely bármely testfelületre behelyezett piercing esetében használható fertőtlenítő oldat. Jódmentes, színtelen és különlegessége még, hogy a kórokozók elpusztítása mellett, hatóanyagának köszönhetően, segíti a sebgyógyulást.

Az Octenisept® külsőleges oldat oktenidin-dihidroklorid és fenoxietanol tartalmú,vény nélkül kapható gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót,vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

OPSITE◊ POST-OP VISIBLE

OPSITE◊ POST-OP VISIBLE

Az OPSITE◊ POST-OP VISIBLE vízhatlan, baktériumzáró kötszer a seb láthatóságát biztosító méhsejtszerű nedvszívó sebpárnával. A seb gyógyulása a kötszer eltávolítása nélkül is megfigyelhető. A nem megfelelő gyógyulásra utaló jelek gyorsan felfedezhetők a seb láthatóságát biztosító kötésen keresztül.

További információ...
OPSITE◊ POST-OP VISIBLE