Mikor kezdjen sportolni a gyerek?

2018.01.23


Születés után a babák folyamatosan egyre aktívabban kezdenek el mozogni.

A rendszeres testmozgást elősegíti, ha a szülők minden nap kisebb-nagyobb sétákra viszik a kicsit és a játszótéri mozgás is nagyon jót tesz, mert fejleszti az állóképességet. Ezek mellett érdemes minél korábban elvinni valamilyen játékos, társas mozgásra (tánc, játékos torna).

Sportágspecifikus mozgást általában általános iskola kezdetével vagy még később érdemes csak elkezdeni, azt is csak úgy, ha kifejezetten kicsiknek való az edzés. Fontos, hogy ne csak a szülő döntése legyen a választott sport, hanem a gyereket is vonjuk be, hogy mihez lenne kedve. Általában a versenyszerű sportot elég elkezdeni 10-12 éves kortól, hiszen addig maximum csak az intellektuális tehetség ismerhető fel. Amire pedig mindig figyeljünk az a gyerek visszajelzése. Sok probléma felmerülhet, ilyen például a társaság, az edző, a környezet. Ne erőltessünk rá semmit, mert attól megutálhatja a mozgást, sportolást egy életre.